Trump vs. Musk - Egymásnak ment a világ legnagyobb hatalmú és a leggazdagabb embere

Trump vs. Musk - Egymásnak ment a világ legnagyobb hatalmú és a leggazdagabb embere

Néhány hónapja még egy Big Beautiful Friendship volt Donald Trump és Elon Musk között, Trump bevonta Muskot a kormány munkájába, hogy együtt faragják le az állami kiadásokat, az amerikai elnök még vett is egy Teslát, hogy kiálljon barátja mellett és megtámogassa az eladásokat, a két jóbarát különböző rendezvényeken parolázott együtt. Most meg ott tartunk, hogy gyalázkodó üzenetekben küldik el egymást, Trump megvonná a támogatásokat, megrendeléseket Musk cégeitől, Musk szerint az elnököt meg sem választották volna nélküle, a Tesla-vezér pedig ledobta az atomot, szerinte a rendkívül súlyos Epstein-ügyben is felmerül Trump neve. Na, erre az egészre nagyot esett a Tesla árfolyama, azzal együtt pedig Musk vagyona. Összegyűjtöttük, hogy mit tanulhatnak ebből az egészből a befektetők.

Hangos és csúfos Elon Musk bukása – De mi lesz Trump egyik fontos ígéretével?

Hangos és csúfos Elon Musk bukása – De mi lesz Trump egyik fontos ígéretével?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy mennyire bizonyult eddig sikeresnek az amerikai bürokrácia csökkentése, amely fontos eleme volt Donald Trump ígéreteinek. Beszéltünk arrólis, hogy mi állhat Elon Musk távozásának hátterében, aki ikonikus szereplője a trumpi politikának. Vendégünk Szabó Ákos, a Portfolio Globál rovatának elemzője volt. A második részben a bolgár euróbevezetésről beszélgettünk Szabó Dániellel, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzőjével. Ez a döntés hivatalosan szerdán született meg Európában.

Atombombát dobhatott Elon Musk Washingtonra: lőttek Donald Trump

Atombombát dobhatott Elon Musk Washingtonra: lőttek Donald Trump "gyönyörű" mestertervének?

Az, hogy Elon Musk élesen bírálta a képviselőház által elfogadott "egyetlen nagy, gyönyörű törvényjavaslatot", akár meg is torpedózhatja John Thune republikánus szenátusi frakcióvezető azon tervét, hogy július 4-ig elfogadják Donald Trump amerikai elnök széles körű törvénycsomagját, mely sorsa eddig sem volt kőbe vésve - írja a Hill.

Elon Musk kemény kirohanásban ment neki Donald Trumpnak: kiderült, mi áll a botrány hátterében

Elon Musk kemény kirohanásban ment neki Donald Trumpnak: kiderült, mi áll a botrány hátterében

Elon Musk kedden erős kritikával illette Donald Trump "egyetlen nagy, gyönyörű törvényjavaslatát", amelyet "undorító förmedvénynek" nevezett az X-en, mivel túlságosan növeli a költségvetési hiányt. Két, Muskkal kapcsolatban álló forrás szerint azonban a milliárdos elsősorban azért adhatott hangot frusztrációjának, mert a tervezetben nem sikerült kedvező feltételeket kiharcolnia saját vállalatai számára - írja az Axios.

Dugába dőlt Donald Trump elsöprő terve Elon Musk miatt – Vagy még csak most jön a nemulass?

Dugába dőlt Donald Trump elsöprő terve Elon Musk miatt – Vagy még csak most jön a nemulass?

Donald Trump a megválasztása előtt azt ígérte többek közt, hogy "első napján" csökkenteni fogja az élelmiszerárakat, tömegesen deportálni fogja az Egyesült Államokban tartózkodó összes illegális bevándorlót, és 24 óra alatt véget vet az orosz-ukrán háborúnak. Jóllehet az amerikai elnök egy áprilisi interjúban elismerte, hogy a továbbra is pusztító háború lezárásáról "átvitt értelemben" és túlzóan beszélt, az élelmiszerárak sem indultak meredek csökkenésnek beiktatása óta, és az eddig kitoloncoltak száma is elmarad az elnöki ciklus végére célként kitűzött milliós nagyságrendtől. Ennek tetejébe úgy tűnik, egy másik nagyratörő kampányígéret is egyre távolabb kerül a megvalósítástól: Trump szövetségese, Elon Musk azt állította, akár 2 ezermilliárd dollárt is megspórolhatnak a szövetségi államnak a kormányzati hatékonysági hivatal (DOGE) révén, de az éves célösszeget áprilisban az eredeti töredékére, 150 milliárd dollárra módosította. Ha ez nem lenne elég, a világ leggazdagabb embere végül múlt héten hivatalossá tette, otthagyja a kormányzati munkát, hogy vállalataira fókuszáljon. Felmerül tehát a kérdés, hogy mindez mit jelent a DOGE jövőjére nézve: Musk távozása egyúttal halálra ítéli az ellentmondásokba keveredett kiadáscsökkentési és hatékonyságnövelési programot is?

Végleg bedobta a törölközőt Elon Musk? – Elbukott a techguru, botrányos véget ért a DOGE-hivatal

Végleg bedobta a törölközőt Elon Musk? – Elbukott a techguru, botrányos véget ért a DOGE-hivatal

Elon Musk csütörtökön hivatalosan is megerősítette, hogy négy rendkívül viharos hónap után hátat fordít az amerikai kormányzati munkának. Bár a világ leggazdagabb emberének Washingtonból való távozása már hetek óta lógott a levegőben, mégis egy ellentmondásos korszak lezárásának tekinthetjük azt, a kormányzati hatékonysági hivatal (DOGE) okozta felfordulás ugyanis Donald Trump második elnökségének egyik legmeghatározóbb emléke lesz – még úgy is, hogy a DOGE hivatalosan folytatja a munkát. Az amerikai sajtóban számos indokról olvashatunk, hogy miért döntött a Tesla-vezér végül a távozás mellett, ám talán az a legjelentősebb mind közül, hogy Musknak szembesülnie kellett a ténnyel, miszerint a túlontúl nagyravágyó és drasztikus ígéreteit nem fogja tudni egy karikacsapásra megvalósítani, és az üzleti világban szerzett tapasztalatát mégsem olyan könnyű politikai, illetve kormányzati sikerekre váltani.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.